Fantasztikus döntőben, története során először Major bajnok az Astralis

Astralis 2: 1 Virtus.Pro

untitled.png

Kívánni sem lehetett volna jobb döntőt a tizedik Counter-Strike: Global Offensive Majornek. A bajnok végül a Major nagydöntőt ezelőtt soha sem játszó, a tavalyi évben a saját démonaival folytatott küzdelemben rendre alulmaradó dán Astralis lett, végkimerülésig tartó, epikus párbajt vívva a Counter-Strike sorozat ikonikus veteránjaival felálló, három éve változatlan felállásban sikert sikerre halmozó Virtus.Pró-val.

 

Nuke 12:16 (6:9; 6:7)

Elsőként a felújításon tavaly átesett, eleinte univerzálisan fújolt új nuke volt terítéken, anno a brazil SK mellett a VP volt az első, aki a többi csapat finnyásságát kihaszálva kezdte el sikeresen játszani. Ezen a tornán viszont az Astralisnak feküdt jobban, irgalmatlanul elkenték a fnatic száját az elődöntőben ezen a mappon, míg a lengyeleknek mind a 30 körre szüksége volt a csoportkörben a G2 elleni győzelemhez. Fej-fej melletti küzdelmet hozott az első félidő, a CT-ként kezdő Astralisnak sikerült a tizenkettedik körig lépést tartani a lassan ébredő VP-vel, gla1ve és dev1ce higgadságára lehetett építeni a védelmet, résen is kellett maradnia a dánoknak, a másik oldalon TaZ igyekezett folyamatosan variálni a támadásokon. Byali rendre szállította a triplákat, folyamatosan erodálva a dán védelmet, snax pedig Szörnyeteg Alajos módjára terrorizálta AWP-jével a félidőt három körös hátránnyal záró dev1ce-ékat. Az erősen CT oldal felé lejtő mappon tehát kényelmes előnnyel, 9:6-al fordult a VP, Xyp9x 180 fokos pisztolymágiája kellett az Astralis meccsben maradáshoz. A következő két kört viszonylag sok fraget feladva kaparta össze a dán együttes, így egyenlő állással jöhetett az első rendes vásárlás a lengyeleknél, amit hoztak ugyan, de a következő hard ecót csodával határos módon, dupreeh triplájával nyerte az Astralis. Ezekben a körökben átokként hatott a vásárlás a csapatokra, a VP kétszer is hozta saját spórkörét az állig felfegyverzett dánok ellen, tarva az előnyt 14:12-ig, ahol a dánok már nem kényszerültek maroklőfegyverekkel támadni. A B-rámpa támadást azonban Pasha és byali remekül tartotta, így gla1venek 1v2-t kellett volna hoznia TaZ és Neo ellen, hogy a lengyelek ne kerüljenek meccspontra. Az utolsó kört NEO oldotta meg remekül, ha kicsit karcosan is, de hozta a VP az általa választott pályát.

Overpass 16:14 (9:6; 7:8)

Az Astralisnak saját mapjén a T oldalon kezdve kellett megmutatnia, tényleg sikerült leszámolni az idegekkel, a pisztolykörben már zöldre váltott volna a bombán a lámpa, de byalinek sikerült a kicentizett defuse. Dupreeh elemében volt, három gyors körben 8 fraggel jelentkezett, egy nyert VP kört követően pedig tovább tudták növelni az előnyt, egészen 6:2-ig, ahol Snax 1v2-jével és egy Pasha noscope + NEO triplával sikerült spórolásra bírni gla1véket. Az előnyt azonban nem sikerült megkaparintani a lengyeleknek, Kjaerbye és dupreeh megbízhatóan szedte áldozatait mindkét lerakón, egyedül a félidő utolsó körében engedtek ki egy kicsit, 9:6-al fordulva a második félidőre. Ahogy nukeon is, sikerült CT-ként likvidálni a kulcsfontosságú gránátokat cipelő T-t a dánoknak a pisztolykörben, ezzel bebiztosítva a 10:6-os vezetést, de NEO dupla scoutja meg tudta törni a lendületet, ezzel két körre felhozva a végig hátrányban játszó lengyeleket. Szinte biztos volt a tizedik nyert kör is a VP részéről, de Xyp9x egyedül képes volt elbánni három lengyellel, ezzel mentálisan aládúcolva az ingadozó Astralist. 13:10-nél meg volt a dánok lehetősége végleg seggre ültetni a lengyeleket, de gla1ve és dupreeh B védelme kevésnek bizonyult, el kellet kezdeni feltörni a malacperselyt a drágább fegyverekért, amiket a magára találó byali triplája után igyekztek is menteni, pasha azonban elorozta dev1cetól az AWP-t, ezzel a templom egerének vásárlóerejére visszaszorítva az Astralist. A következő 3 kört viszonylag simán hozva, látótávolságon belülre került a VP a második Major győzelemtől. Astralis időkérés következett, dev1ce egész meccsen nagyon el volt tűnve. A következő körben Snaxtől ace-re lett volna szükség a VP map- meccs- és tornapontra emeléséhez, de az ötből csak négy jött össze, Kjaerbye hősként hozta a kötelezőt. A rendes játékidő utolsó körének mindkét csapat teljes menetfelszereléssel vághatott neki, végül B split mellett döntöttek TaZ-ék de Xyp9x nagyszerűen védte a rövidet, jöhetett a harmadik map.

Train 16:14 (6:9; 10:5)

Az Astralis talán a világ legjobb Train csapata az SK gyengülésének köszönhetően, háromszor is játszottak rajta a döntőt megelezően, de a Major utolsó mapján a velük szemben terroristaként kezdő VP volt az első csapat, aki igazán dominálni tudott a pályán, Fallen az ő taktikáikat tovább finomítva tette az SK kulcsmapjévé. Az Astralis tornagyőzelméhez dev1ce felébredése volt ezen a ponton a kulcs, Snax és Pasha szinte minden fontos párbajt megnyert ellene overpasson. A támadó oldalon az előző map kudarcát magukról lerázva, 7 sima körrel nyitottak a lengyelek, az első két rendes buy fegyvereit sem hagyták menteni gla1véknek, lényegében az első félidő első felében hozva a T-ként szükséges körök egészséges minimumát. A dán oldalon a sztárjátékosok, mint akik a vécén húzták le magukat, dev1ce 1, kjaerbye 2 fraggel a neve mellett vágott neki a nyolcadik körnek, amit végre sikerült összekaparni. A pisztoly kör óta nem járt a VP a B lerakón, így jónak látták a kilencedik körben ide visszatérve megtagadni az Astralistól a második nyert kört. 8:1-nél egy rizikós pushal sikerült a dánoknak bekeríteni a megint B-re igyekvő VP-t ezzel sikeres maguk mögött hagyva a kettes számrendszert az eredményjelzőn. Dev1ce továbbra is nagyban lapított, így Kjaerbyere maradt a hálatlan feladat, hogy VP A támadásait kordában tartsa. A következő két körben talán leesett dev1cenak, hogy egy Major nagydöntőjében játszik életében először, fragről fragre jött vissza az önbizalma, azonban továbbra is Kjaerbye jelentette a legfőbb bosszúságot a VP-nek. A döntő harmadik mapja is 9:6-os félidőt hozott, az Astralison volt a sor, hogy megmutassák mire képesek T-ként trainen. A kiesés szakaszban először második pisztolykörét is nyerni tudta azonban a VP, így hat körre voltak a Major címtől, TaZ pedig a tizennyolcadik körben pedig gusztustlanság számba menő P90 farmolást mutattot be. Az első AK buyt még lehozta az SMG-ket kicsit túltoló lengyelek ellen az Astralis, de dev1ce AWP-jét a következő körben MAG-7-el elorozó Snaxra már nem volt válasz. 13:7-nél az oly kiválóan balanszolt Tec-9-oknak köszönhetően tudott kört nyerni az Astralis, Xyp9x-nek kellett jól snaxre fordulnia a bomba védelmében. A megtört VP kincstár felbátorította a dánok, 5 kört összefűzve sikerült majdnem kiegyenlíteniük, de a lengyelek kiszagolták a B támadást a tizenhatodik körben.

 A soron következő két körben már sikerült egyenlítenie az Astralisnak, az utolsó időkérés után Pedig gla1vék pedig óriási rössel az A lerakóra befutva 1 körre kerültek életük első Major győzelmétől, azt az egy kört pedig a teljesen legatyásodott lengyelek ellen pedig már nem volt gond hozni.

A bejegyzés trackback címe:

http://esport.blog.hu/api/trackback/id/tr3412167327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.