DeadFox: A Hellraisers mesterlövésze

kx6zfovz.jpg
Böröcz "DeadFox" Bence az atlantai CS:GO világbajnokság egyetlen magyar résztvevője. Vasárnaptól neki is szurkolhatunk az egymillió dolláros összdíjazású tornán.

Hősünk 1995 február 15-én született Veszprémben. Barátságos gyerekként sosem volt balhéja másokkal az iskolában, számíthatott gyerekkori barátaira, és ő is segített, ha úgy hozta a helyzet.

Bence magát közepes tanulóként jellemzi:

“Elég lusta ember vagyok, szóval voltak jó és rossz jegyeim egyaránt. Nyilván azokban a tárgyakban voltak jobb jegyeim amik érdekeltek és a számomra érdektelenekben teljesítettem rosszul.“

Iskola mellett Bence négy évig focizott, és nagy állatbarát is egyben:

“Van egy csodálatos német juhászom, mindig amikor hazaérek versenyekről teljesen odavan a boldogságtól, nyilván nekem is hiányzik ilyenkor. Van még rajta kívül egy tengerimalacom és egy macskám is, imádom az állatokat.”

Még kisgyerekként, bátyjával kezdett számítógépes játékokkal játszani, volt hogy nagyanyjukkal Tekken 3-aztak együtt.

“Eleinte csak néztem ahogy a bátyám játszik, voltak játékok amik nekem elég rémisztőek voltak mert még kicsi voltam, rémálmaim is voltak párszor. Aztán persze ment a bunyó amikor nem tudtuk eldönteni, ki üljön a gépnél.”

vfjavsgv.jpg
Bence a CS: Source-al kezdte Counter-Strike karrierjét. Nehéz volt eleinte, mert a családi számítógépen nem futott jól a játék, így barátaihoz járt át játszani.

“Nem is akarok azokról a nyarakról nagyon beszélni, hisz lényegében csak játszottam, ettem és aludtam. Igaz, ez azzal is járt hogy teljesen yolo módba elkanászodjak és ennek eleinte a jegyeim látták kárát, de szerencsére amellett hogy lusta voltam tanulni, a felfogásom elég jó volt, így viszonylag hamar vissza tudtam tornázni az átlagom. A szüleim azért párszor lekapcsolták a netet mikor túl sokat játszottam.”

dfdfsdfd.jpg
A rengeteg csézés már akkor sem volt teljesen hiábavaló, Bence egyre jobb magyar csapatokban játszott.

“Sok jó külföldi csapatot megvertünk abban az időben, emlékszem még a VeryGames (a Source domináns francia élcsapata, olyan ma is jól csengő nevekkel mint Ex6tenz és RPK, később Shox, NBK, és ScreaM) ellen is játszottam, ami abban az időben még ha csak online is, de óriási dolog volt. Sok magyar gondolta rólam akkoriban, hogy csaló vagyok, amit elég nehezen dolgoztam fel, amikor pedig LAN-okra mehettem volna bizonyítani, a szüleim nem engedtek el mert még csak 15 éves voltam.”

A fenti nehézségek következtében Bence felhagyott a CS-vel és átnyergelt a League of Legendsre, ahol egészen Diamond szintig küzdötte fel magát, de hamar ráunt errea a játékra és a DOTA2-re váltott. “Akkoriban egészen friss volt még a DOTA2, talán még a bétában jártunk, nagyon élveztem a játékot, amikor egy volt Source-os csapat társam rám írt, hogy nincs-e kedvem CS LAN-ra menni velük. Ekkor már kicsit idősebb voltam, így meg tudtam győzni a szüleimet, hogy engedjenek el.”

hocx1j20.jpg
Ez volt Bence első CS:GO versenye, ahol harmadik helyet ért el csapatával. Sokan akartak Bencével egy csapatban játszani, látták benne a potenciált. Kis idő elteltével csatlakozott az Ancientshez, KODIAK csapatához.

“Abban az évben a lehető legtöbb LAN-ra el akartam jutni, hogy tapasztalatot gyűjtsek. A következő évben a csapaton belüli gondok miatt feloszlottunk, de az új csapatommal a K1CK esports-al sikerült a minor kvalifikációig jutni, ami sajnos megint nem sikerült túl fényesen.”

2016 tavaszán Flashel együtt csatlakozott a BARBARR, maeVe, tabu skandináv hármashoz, hogy Pixelfire néven induljanak a 2016-os PGL minoron, ahol negyedik helyen végeztek. Bence itt keltette fel először a Hellraisers alaptag ANGE1 figyelmét magabiztos játékával, így őt keresték meg amikor a mousesportsba igazoló Oscar helye megüresedett.

“Először nemet mondtam, mert hűséges típus vagyok és az Escape csapat együtt volt már egy ideje. Egy-két hónappal később végül feloszlott az Escape, és szerencsémre még nyitva állt előttem a lehetőség amivel ANGE1 korábban megkeresett.

És most itt vagyok a Hellraisersben, DAVAI!”

A rengeteg izgalmas meccsel kecsegtető ELEAGUE Major hamarosan kezdődik, ahol reméljük DeadFox ismét elkápráztatja majd a nagyérdeműt elképesztő játékával.


Forrás: Hellraisers

A verseny előtt még volt ideje a War Room stábjának elkapni DeadFoxot egy interjúra, hogy elmesélje mit vár az atlantai kiruccanástól:

A bejegyzés trackback címe:

https://esport.blog.hu/api/trackback/id/tr1312141091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása